Mikor a jó győzedelmeskedik
Egyszer régen, több száz évvel ezelőtt, mikor a sátán megunta a sok rosszat a földön, eldöntötte, hogy véget vet mindennek. A pokol legsötétebb sarkaiból összegyűjtötte az összes rossz lelket, emberek vére hullt, hogy megteremtse az apokalipszis sötét lényét. Azonban elég ravasz volt az alvilág fejedelme, ezért a pusztító lénynek egy fele olyan rémisztő külsőt adott csak, mint amennyire veszedelmesnek teremtette. Miután ellátta szörnyet, felküldte a földre, hogy bevégeztesse dolgát. Úgy tűnt jó munkát végzett hisz napokon belül egy városnyi ember pihent a túlvilágon. Elég volt egyetlen gyilkos rettenet, hogy a világ pusztulását hozza. Hogy meggyötörje a túlélőket és új kedvence dolgát megkönnyítse, fertőző pestist szabadított a népekre és megtizedelte az amúgy is fogyó népeket. A vérszomja fenevad egyre jobban rákapott a hús és a vér izére. Egyre csak terjedt a fertő, az emberiség a végét járta. Majdhogynem minden hiába volt, hisz ha a dög nem akkor a fekete dögvész pusztította ki az életet mindenhonnan. A rém nem válogatott, felfalt mindent, nem kímélt se embert, se állatot, semmi nem ártott neki. A rémálmok fekete lordja nagy örömét lelte az évszázadokon át tartó pusztulásban, úgy látta remek munkát végez kegyetlen hentelőgépe.
Azonban egy kis hiba csúszott a tökéletesnek hitt számításaiba. Egy nap az égből egy angyal szállt alá, hogy egyedül próbálja menteni a menthetőt. Ez nem tetszett a rosszlelkű démonnak és a pokoli teremtményét rászabadította, hogy pusztítsa el a jótevőt. Előtte viszont, még félelmetesebbé tette játékszere külsejét. Penge éles tépőfogaival eddig is képes volt kioltani az ártatlanok életét, ezek után két tűhegyes szarvval és gyilkos karmokkal látta el megteremtője. A nap, mikor szembe került ellenfelével, mikor eljött a jó és rossz küzdelme, minden ellent mondott a sorsnak. Az angyal akit Bosanovának szólítottak, nem akart harcba szállni az ellenséggel, csak egy kérdést tett fel neki: „Mond, miért vagy rossz?” A lény megtorpant és csak annyit felelt: „Mert ez a dolgom.” Ezek után az angyal szárnyai alá vette a fenevadat. Jogosan hihetnénk, hogy hamar igyekezett megszabadulni tőle, vagy azt, hogy évekbe telt, míg kiűzte belőle a rosszat. Nem igy történt. Nem használt angyali bűbájt, csak annyit kért tőle, hogy attól fogva legyen jó és álljon inkább mellé, amíg csak világ a világ és csillagos az ég. Volt valami, ami megfogta az angyali teremtésben. A pokol urának nem tetszett, hogy tökéletes gyilkosát igy elszédítette ez a mennyei lélek. Azok után a lány akit Bloodiar-nak nevezett el új barátja, együtt járta a világot a fiúval, hogy a jó erejével helyre hozzák mindezt, amit előtte a lény a porig sújtott. A 19. század végéig is ketten maradtak. Bloodi a földön járt, mert tettei miatt nem mehetett fel barátjához. Bosanova a mennyek kapujánál élt, hallgatta és teljesítette a jó emberek egy-egy kívánságát, de sok időt töltött lent újdonsült társával. Most már egyikük sem volt egyedül. Végül a 20. század hajnalán közéjük sodort a sors szele egy meghurcolt, zavarodott lelket, akit maguk közé fogadtak Nova jó akaratából. Ekkor ismerték meg Liarface-t, de ezt majd máskor mesélem el.
