Reménytelen romantikus története
Történetét, hogy megértsed
Meg kell hozzá ismerned
A férfit ki büszke, mégis szerény
Kit elsőre megszerettem én
Most kezdi a mesét ő
A legfélénkebb szerető
Elmesélem mit éltem akkor át
Mikor karon fogott tudtam nincs tovább
Próbáltam elüldözni, de mindig visszatért
Azt ígérte kezeskedik mosolyomért
A régi seb fájt, de ez már lejárt
ö most az igazi és tudom, nem ver át
Eljött az est, a varázslatos éj
Gondtalan suttogás őrjítő kéj
Kezed lágy érintése homlokomon
Forró csókodat érzem a nyakamon
Ruháink a földön, a párnát szorítom
Ez az, ami kell, érzéki izgalom
Halk sóhajunk az éjben elmerül
Forró a testem, vágyam teljesül
Pár év kellet és örömöm megfakult
Magamra hagytál, szó nélkül, aljasul
Mikor a remény is elhagy, mint te
Az őszi szél hozza a leveled
Visszatérsz, haragszok, de újra boldog vagyok
Ellenállni próbálok, de túl gyenge vagyok
Gyűlöllek, mert úgy tűnik, csak játszol velem
Már nem vagyok magam, ezt neked köszönhetem
Újra behálloztál, új reményt adok
De ismét csak bánat az mit tőled kapok
Büszkeségem miatt félre ismertelek
Azt hittem elhagysz, pedig sosem tennéd meg
Viszont szeretsz, letörlöd keserű könnyem
Minden hibám elnézed és itt vagy velem
Már biztos, hogy szeretsz, nem hagysz el többé
Nem leszek egyedül, csak veled örökké
