Elbeszélgettük az időt. Zack mesélt magáról és én is meséltem neki magamról.
-Szóval nincsenek testvéreid. És nem rossz így egyedül? -kérdeztem
-Már megszoktam. -mondta- És neked vannak testvéreid? És mi van a szüleiddel?
-Nincs egy testvérem se. A szüleim a tizenhetedik születésnapomon haltak meg
balesetben. -mondtam egyhangúan
-Nekem élnek a szüleim, de teljesen olyan mintha nem is lennének. -mondta szomorkodva
-Értesz valamihez? -kérdeztem tőle
-Az evéshez. -válaszolta
-Hm. És azon kívül? -érdeklődtem tovább
-Semmihez. Habár főzni azért tudok. De talán a tudok erős kifejezés. -mondta és újra mosolygott
-Amíg itt leszek főzők neked is. -mondtam bíztatóan
-Legalább jó kajákat készítesz? -kérdezte
-Többnyire. -mondtam- De lehet egy kérésem? -kérdeztem
-Persze.
-Vezess körbe a házban. -kérleltem
Egész pofás kis ház. Két emeletes és tele van kényelmes kanapékkal, fotelokkal meg miegymással.
Az erkélyről szép kilátás nyílik a világra. A kandallóban tűz égett.
Valószínűleg nem említettem még, hogy benne ültünk a tél közepében. Szóval, ha nem sietek az üggyel, akkor akár az Újévet is itt tölthetem.
Ezek után szemügyre vettem a konyhát. Innen semmit se hiányoltam, kivéve az ételnek
mondott dolgot.
