-Kérlek! -kérlelt továbbá
-Jól van.
És már mentem is a dolgomra. Vacsora után még leültünk tv-t nézni.
-Azért valami fincsit összedobhattál volna. -motyogta
-Mit?
-Például forrócsókit extra tejszínhabbal.
Ehhez a pasihoz egy sereg cseléd és inas kellene, hogy lessék minden kívánságát! Addig is itt vagyok én. Hát ez van.
-Hát ez jó! A kívánság meg van, a hozzávalók ne. -töprengtem el, miután felfedeztem a tejszínhab hiányt. De azért így is jó lesz.
-Tessék. -nyújtottam oda neki a desszertet
-Ezen nincsen is tejszín?! -fedezte fel hamar a hiányosságot
-Nincs, mivel nem hoztál.
-Így már nem kérem, de azért kösz. -utasította vissza
Jól van, semmi gond. Legalább tudom nézni a műsort. Fogalmam sincs, hogy mit is néztünk akkor, de való igaz érdekes lehetett, arra azért emlékszek még. Valahogy mégis egy idő után már nem a televízióra, hanem a barátomra szegeződött a pillantásom. Először csak egy-két kósza másodpercre, aztán már nem is a filmet bámultam, hanem Zack-et. De aztán ezt ő is észlelte.
-Most meg mit lesel?--kérdezte kíváncsian
-Semmit. -feleltem szemlesütve
-Aha. Érdekes. És fogadjunk, hogy azt a semmit ugyanúgy hívják mint engem, de minden bizonnyal csak véletlenül. Ugye?
-Csak azt figyeltem, hogy mennyire hasonlítunk.
-Tényleg?! Az kizárt! Ne röhögtess!
-Bebizonyítom. -mondtam határozott elszántsággal
