Ameddig mi ketten elszórakoztunk, eltelt kb. két óra.
Gyors ebéd után úgy döntöttünk, hogy ma már nem megyünk sehova se. Az ok nem csak az volt, hogy lusták voltunk már, hanem az is ,hogy a reggeli gyenge hószállingózás átváltott délutánra erős és barátságtalan havazásba. Már a harmadik napomat töltöttem Astimda-ban, de akkor úgy tűnt, ezen a napon lesz az időjárás a legrosszabb.
-Én jól éreztem magamat ma. -jelentette ki Zack lelkesen
-Én is, de sajnos ma se jutottunk előbbréb. -mondtam
-Amúgy is! Hiába mutogatom én a helyeket, attól még nem jutsz előre egy lépéssel se. Ugyan mit tudnál kideríteni egy-két nyomorult helyszín láttán?--kérdezte közömbösen
-Fogalmam sincs egyelőre. Végül is akármilyen nyomra is bukkanhatunk, még így utólag is. -feleltem bátorítóan
-Az lehet. Időnk még van, több mint egy hét.
-Ez is igaz -bólintottam rá
A beszélgetés közbe rájöttem valamire. Mindketten jól megértjük és ha kell jól ki is egészíthetnénk egymást. (Ez jóval később így is lett!)Azért sajnálom majd itt hagyni, mikor majd végre hazatérhetek. Bevallom, igaz, hogy idegesítő a fiú, de lassan kezd a szívemhez nőni. Azt még nem árulom el, hogy mi lett vele később, inkább visszatérek a történethez.
-Szóval, úgy döntöttél, hogy ma ne menjünk sehova?! -tudakoltam
-Nekem ugyan nincs kedvem, na meg persze a rohadt idő se a mi pártunkra állt.
-Jól van. De akkor mit lehetne csinálni? -kérdeztem kíváncsiskodva
