A fejem vertem a falba, amíg le nem nyugodtam. Ekkora ökör, mint én még egy nem létezik, abban biztos vagyok. Nem beszélhetek így egy emberrel. És akkor még én vagyok az úriember?! Ezek után kötve hiszem. Bevallom eléggé szégyelltem magam és szégyelltem oda menni az ajtóhoz, hogy bekopogjak, de összeszedtem minden bátorságomat, hogy Zack után menjek és bocsánatot kérjek.
-Kérlek. Nyisd ki! Nem úgy gondoltam. Engedj be. Ne legyél olyan, mint a csajok.
-....
Nem válaszolt. Meg is értem miért. Leültem az ajtó elé és vártam. Két perc se tellett el és kinyitotta a szobaajtót, de rögtön vissza is ült az ágyra.
-Zack, tudom, hogy bunkó voltam és most szemétnek tartasz ezért bocsánat. Ne haragudj!-mondtam és mélyen szégyelltem magamat -Az igaz, hogy elég kiakasztó vagy, de magam se gondoltam komolyan azt, amit még veled kapcsolatban mondtam. Miattam ne hullasd a krokodilkönnyeket. Vágj, hozzám valamit vagy verj laposra.
-Szerintem te egy hülye vagy. De én legalább kedvellek. Igaz, hogy két napja ismerlek, de ilyen kevés idő is elég volt arra, hogy jobban megkedveljelek, mint az eddigi haverjaim közül bármelyiket is. -mondta össze szorult torokkal
-Én is kedvellek, nem is értem miért mondtam azt...
-Mennyire? -szakított félbe a kérdésével
-Tessék? -kérdeztem vissza
-Mondom mennyire? -ismételte el
-Mármint?
-Mint havert, mint jó barátot, mint testvért vagy...
Nem fejezte be, de sejtettem ott legbelül, hogy mire gondol.
-Szóval? -türelmetlenkedett
-Zack. Esküszöm....
-Ne esküdözz! Felelj kérlek. Nekem ez a válasz sokat jelentene.
