Unalmamban nem tudtam mihez kezdeni. Hiába néztem a televíziót, csak a testem volt ott, szellemem máshol kalandozott. Az igaz, hogy először a teliholdas gyilkosságokon gondolkodtam, de aztán ahogy egy kicsit kezdtek másfele szállni a gondolataim, máris kiment a fejemből az egész ügy. Hú de unom! Mire valók a rendőrök, hogyha egy őrült szabadon járkál az utcákon? Ez a hely kész tébolyda. De miután néha be-bepillantottam Zack-re, hogy alszik-e, máris elszálltak a gondolataim az egész ügyről.
Valahogy nem bírt foglalkoztatni az öldökléses téma, amíg valami más piszkálta a csőrömet. Mégpedig az, hogy mi lehet az a furcsa érzés, amit érzek, amióta Zack-et megismertem. Hm. Egyszerűen furcsa. Több, mint barát...mármint olyan mintha a testvérem, vagyis értelmesen fogalmazva az öcsém lenne. Valahogy olyan mintha már ezer éve ismerném. Nehezen szoktam barátkozni, mivel elég bizalmatlan vagyok, de persze jó okom is van rá. De erről inkább nem beszélnék szívesen, ha nem gond. Régen történt és mégis mély sebet hagyott bennem. (Szó szerint is!) Már legalább tíz éve a dolognak és mégse bírom elfelejteni. Na de térjünk vissza oda, ahol elkezdtem. Említettem, hogy elég bizalmatlan vagyok. Nagyon sok mindennel kell annak bizonyítania, aki a barátom akar lenni. Még a legártatlanabb külső is hazug lelket takar. De most valahogy megváltozott az egész. Ebben a srácban, akinek a házán most éppen osztozkodunk, hogy is mondjam, valahogy nem látok rosszat. És épp ez a furcsa. Hisz alig két napja, ismerem. Mi van velem?
Ahogy így elgondolkoztam, arra lettem figyelmes, hogy lassan éjfélt üt a falióra.
Így van. Bizony, jól elszaladt az idő. Már a fejem is megfájdult, így arra a döntésre jutottam, hogy mára ennyi elég is lesz mindenből. Ezért inkább hamar feltápászkodtam, kikapcsoltam a duma dobozt és én is lefeküdtem aludni. Azért siettem, mivel jellemző rám, hogy elhatározok valamit, pár másodperc múlva, pedig még se teszem meg. Ez van! Holnap hosszú napunk lesz. És ki tudja, mit hoznak még az elkövetkező napok. Talán megoldódik a rejtély, és haza mehetek.
Ekkor még nem is sejtettem, hogy ezzel a gondolattal mennyire mellé fogtam.
