Eszméletlen egy férfi. Ha ilyen kajla és gyerekes, sose lesz barátnője.
A modora csapni való, össze-vissza beszél mindenféle halandzsa nyelven. Nem értem.
Ezekkel a gondolatokkal merültem bele a meleg vízbe, amit lila hab díszített. Ugyanúgy, mint előző nap este, újra bele aludtam a fürdésbe. De ezúttal nem voltak rémálmaim. Mikor megébredtem késő volt. Alig hittem el, hogy több mint három óráig aludtam a vízbe, ami addigra persze kihűlt.
Háromnegyed kilenc múlt, amikor kimentem. Zack éppen aludt.
(Legalább ilyenkor csendbe volt.) Még ettem valamit, aztán leültem a tv, vagy ahogy ujdonsült haverom nevezi a dumaláda elé. A televíziót néztem de, a gondolataim ezer és ezerfelé kalandoztak.
Ki lehet a gyilkos? Miért gyilkol? Ki lesz a következő áldozata? Meddig kell még keresnem? Hol csap le újra? Mi fog történi a hírhedt véres telihold éjszakáján? Veszélybe lehetek? Miért voltam ma féltékeny? Mi van velem?
És meddig tart még ez a sok hülye reklám?
Amíg ezen tanakodtam benéztem a szobába, mert zaj ütötte meg a fülem.
De csak lakotársam verte le az ágy melletti szekrényről a kezével a kislámpát.
Ez a fiú még ilyenkor se bír nyugodni? Elnevettem magam azon, ahogy aludt. Félig betakarózva, a fal felé fordult. Az egyik keze az ágy mellett lógott, a fején a párna és a másik kezével azt fogta. Szerencsére a nevetésemmel nem keltettem fel. Odamentem hozzá, betakartam rendesen, levettem a fejéről a párnát és nem tudom mi vezérelt de, megsimogattam az arcát.
Szomorúan visszamentem a tv elé és magam elé bámultam és közben arra gondoltam: Mindig is szerettem volna egy ``ilyen˝ testvért. Majd egy nagyot sóhajtottam.
