Másnap reggelre se állt le a havazás, sőt, jobban neki eredt.
Tíz óra volt, amikor felébredtem. Az új pajtásom ott ült az ágyam szélén.
Furcsállottam az egészet. Úgy emlékeztem, hogy a szembe lévő ágyon aludt.
-Mit keresel itt? -kérdeztem tőle meglepődötten
-Ez az én házam. -jelentette ki
-Mármint az ágyamon.
-Az ágy is az enyém...-folytatta volna, ha félbe nem szakítom
-Itt aludtál? -kérdezősködtem tovább
-Á nem! Illetve...este kimentem és sötétbe vissza fele ágyat tévesztettem. -mentegetőzött
-Most már értem. Ugyanis este észre se vettelek. Teljesen megvoltam győződve, hogy egyedül alszok. -mondtam
-Azt hitted, hogy mi van? -mondta és vigyorgott -Hát tévedtél.
Reggeli után, ahogy a barátom megígérte, felöltöztünk és elindultunk a helyszínekre.
Az első helyszín miatt egészen a falú vagy mondjam inkább, hogy a város végéig kellett gyalogolni. Hóesésben duplán kellemes volt a hosszú séta.
-Itt is vagyunk. -lelkendezett örökké jó kedvű barátom
-De hiszen ez nem sikátor! -mondtam felháborodottan
-Azt hiszed én nem vettem észre? -kérdezte sértődötten
-És pontosan... hogy is mondjam...?..
-Az árokban találtak rá a halott nőre. -mondta fagyosan
-Értem.
-Egy valamit elfelejtettem megemlíteni. -folytatta
