Magam vagyok. Nagyon.
Kicsordul a könnyem. Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Farigcsálok lomhán egy dalon.
Vézna, szánalmas figura, én. Én, én.
S magam vagyok e föld kerekén.
Néha hallgat mélyen,
néha ha akarja mondja keményen,
néha, ha úgy tartja szeret,
máskor gyűlöli az egészet
néha úgy érzi mindenre képes
néha tudja, hogy minden csak véges
Remeg a testem ahogy elhagy a lélek
Régóta vártam de mégis nagyon félek
A rongyos égről bámulnak a csillagok
Messzi fényük nem vakít már régen megfagyott
Egy barát volt kit nagyon szerettem
De ő csak egy ellenség mire most ráébredtem.
Kinek minden szava csak fájdalmat ad
Kinek hangja elűzi a boldog angyalokat
Gondolj rám, ha már nem leszek veled,
Gondolj arra mennyire szerettelek.
Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk,
S az utolsó napra, mikor kimondtad: végeztünk.
Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem,
Nem is sejtetted, mit jelentettél nekem.
A legjobb barátomat, az egész életemet,
A boldogságom, a végzetemet.
Te voltál az, kire életemet bíztam volna,
Te voltál, kiért a pokolba is mentem volna.
S íme e könnycsepp miattad folyik arcomon,
Tudd, hogy hiányzol nagyon.
Gondolj erre, ha már máshol leszek,
S más teszi szebbé életemet.
Emlékezni fogok rád, mint egy régi barátra,
Kiért életemet áldoztam volna.
S idővel gondolsz rám, mikor már nem leszek veled,
S arra mennyire szerettelek.
Gondolsz a sok szép időre mit együtt töltöttünk,
S arra a napra mikor kimondtad végeztünk.
Egy rózsát helyezel kezeddel síromra,
Szemedből egy könnycsepp folyik arcodra.
Sírva kéred bocsássak meg neked,
S én a túlvilágról válaszolok: érted mindent megteszek
Ha szeretsz valakit, tedd szabaddá. Ha visszajön, örökre a tied. Ha nem jön vissza, soha nem volt a tied.
Ha majd egyszer szerető szívre vágyol,
S ha nem találsz se közel, se távol,
Gyere oda ahova engem temettek,
Ott még a fűszál is azt súgja, hogy Szeretlek!
Arra születtem, hogy kisgyermek legyek,
anyám mellett, játszam a hosszú éveket,
Arra is születtem, hogy felnőtt legyek,
S megértsem a szóból azt amit lehet.
És végül arra jöttem a világra,
hogy hinni tudjam, nem vagyok hiába
néha csak ülök, szótlanul merengek
olyan, hogy felesleges cseppje vagyok egy tengernek.
néha csak ülök, és egyet kívánok
azt kívánom, hogy váljanak valóra az álmok,
az álmok, melyekben nincsenek csodák
az álmok, melyekben egy percnek tűnnek az órák
az álmok, melyekben nem jön el a herceg
az álmok, melyekben már nem merengek
az álom, melyben abban rejlik szépsége
hogy felébredek és ennek az egésznek vége
de néha csak ülök, szótlanul merengek.
olyan, hogy felesleges perce vagyok egy életnek
Ha az idők elmúltával elfelednél engemet,
Örök idők emlékére ide írom nevemet.
Mert ki tudja, hol leszek a jövő esztendőben?
Talán a nyárfák közt kint a temetőbe…
Ha rátalálsz a sírom hantjára,
Mely védi fáradt testemet.
Írd a korhadt keresztre.
Te is ismertél engemet
