Valaki azonnal öljön meg! Amit tettem az nem érdemel bocsánatot.Leég a hülye képemről a bőr. Probáltam beszélni a párommal. Nem ment zökkenő mentesen,mert amugy is makacs. Nem szolt semmit csak elforditotta a fejét ha hozzá szoltam. Majd egy idő után elege lett és neki lökött a szekrény sarkának, persze nem direkt, mert láttam,hogy megrémült. Nem kért bocsánatot, csak mondta a magáét. Hogy miért vagyok ilyen vele és hogy márcsak nehezen tud megbizni bennem. Magát okolta,hogy "Én vagyok ilyen hülye,hogy még szeretlek?" Kezdett zavarni. Annyira elnyom,olyan domináns. Eszembe jutott sok-sok dolog amit megtettem és elviseltem miatta, és amiket vállaltam. Nem egy pofont kaptam és az apja sem egyszer verte be az orromat, ez a kis buta meg annyira duzzog, észre sem veszi,hogy mi mindent probálok tenni érte, értünk. Annyi ostoba dolgot össze hordott. Hogy nem értem meg az érzéseit, talán az exemmel csalom és közben rajta nevetünk. Azt is mondta,hogy talán csak arra kell nekem ,hogy legyen kit dugni. Annyira elborult az agyam azok miatt amiket mondott ,hogy nem gondolkoztam. Kezdett hisztizni. Tudod ,amikor össze beszélsz mindent és örülhetsz,hogy nem hallod magad.Olyan butaságokat hordott össze,hogy nem elég,hogy semmi nem igaz belöle, gyözködnöm felesleges lett volna,de ha a kutya megenné, megdöglene töle. Annyira igyekszik megfelelni, megmondani mit tegyek. Nekem ez nem is gond, de csak mértékkel. Nem akarok papucs lenni és belölem sem szeretnék kiskutyát csinálni. Nem akartam,de mégis megtettem. Szegényemnek, akkora pofont adtam,hogy észhez térjen ,hogy azonnal könny futott végig az arcán. Ezt most már nem fogom meguszni, de legalább az apja végezne velem hamar, hogy esélye se legyen kidobni,mert azt nem élném túl. Sajnálom és bocsánatot kérnék, én mindig igyekszem helyre hozni és megmenteni a kapcsolatunkat, de ugyis az lenne a válasza erre ,hogy "hagyj a francba!!" Hogy tehettem ilyet azzal akit az életemnél is jobban szeretek? ...azzal akit eljegyeztem.
soul pain
2010.01.26. 09:14 bűneimet hogy mondjam el?
Szólj hozzá!
Címkék: the in face slap
A bejegyzés trackback címe:
https://nathaniel-as-shadow.blog.hu/api/trackback/id/tr351702875
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.