Mivel jövö héten mehetek már dolgozni, gondoltuk a párommal, hogy együtt töltünk egy kellemes estét. Egy ideig igy is alakult. Virágot hozattam neki, elvittem vacsorázni, megnéztünk itthon egy filmet. Egyűt fürödtünk egy finom, levendulás forró vizben. Minden nagyon szép volt, ezt egy rövidke szeretkezéssel akartuk zárni. Hamar adta magát, persze nem erre ment ki az egész estés dolog. Sajnos alaposan sikerült elcsűrnöm a végét azzal, hogy szeretkezés közben többször is az exem nevét nyögtem a párom fülébe. Már elsőre hallotta és szolt is miatta, aztán később megsértődött, a sex közepén leszállt rólam és csak annyit vágott a fejemhez, hogy: „Ha igy szereted, dugj vele! Hogy bízzak igy meg benned?” De hát igaza van. Hogy tudok egy ilyen tökéletes dolgot elszúrni? Már rég nem szeretem az illetőt, persze ezt már hiába magyarázom a páromnak, miután többször is megcsaltam azzal a bizonyos személlyel és csak a sex miatt, nem is szerelemből. Ekkora félresikerült barom is csak én lehetek. De még élek, szóval ez azt jelenti nem szolt az apjának. Hálás vagyok miatta, még ha nem is tudom, hogy hozzam helyre.
secret lover?
2010.01.24. 18:27 bűneimet hogy mondjam el?
Szólj hozzá!
Címkék: nincsen szeretöm
A bejegyzés trackback címe:
https://nathaniel-as-shadow.blog.hu/api/trackback/id/tr821698600
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.