Láttam tegnap, hogy a kedvesem egész nap furán viselkedett, Konkrétan mondjuk, úgy, nem bírt megülni a fenekén. Az ágyban is inkább az oldalára fekve aludt. A székre sem ült le csak rátérdelt vagy óvatosan csücsült. Nem értettem mi okozta ezt a különös viselkedést. Máskor világos lett volna, mert akkor ilyen, ha a szeretkezés kissé durvábbra sikerül. De mivel most nem tudunk együtt lenni, ez ki van zárva. Nem akartam bele avatkozni, mert: 1. még haragudott rám, 2. ugyis elmondja, ha gond van.
Szerencsére megtörtént, aminek kellett. Ezzel szerencsére nem csak ezen segitettünk. Este egy ideig csendben feküdt mellettem, majd..
-Shad…
-Igen?
-Figyelj, ne haragudj rám, amiért tegnap a semmin úgy felhúztam magam.
-Semmi gond…
-De igenis van. Nem szabadna erőltetnem, amíg beteg vagy, ne haragudj. Szeretlek, kívánlak is, de nem erőltetem. Kivárom, amíg helyre jössz, addig is szivesen ápollak továbbra is.
-Rendben szívem. Nem haragszom. Hálás vagyok, hogy igy is törődsz velem.
Megölelgettem, nem törődve a következményekkel. A hátára forditottam, de hirtelen az oldalára fordult és halkan felnyögött.
-Mi baj?
-Semmi, nem fontos.
-Ne légy buta. Feltűnt már pár napja, hogy nem ülsz rendesen. Mi baj?
-Mondom, nem fontos.
Próbára tettem és bejött, amire számítottam. Gondoltam, ha semmi baj, nem fog fájni..ezért a fenekébe markoltam, persze erre felszisszent.
-Mégsincs rendben minden, ugye? Fáj?
-Na, jó, igen fáj, már pár napja. De úgysem lehet mit tenni, majd elmúlik.
-Azért engedd meg, hogy megpróbáljam.
Vörösödő arccal, de beleegyezett. Megkezdődött a kurá(lá)s. Ezután csupa perverz sor következik. Kérlek, csak akkor olvasd el, hanem hoz zavarba az ilyen téma…. Köszönöm.
Szóval..a hasára fektettem, felmásztam rá. Egyelőre ruhán át simogatni kezdtem a fájó pontot. Nem szolt, de tetszett neki. Ezt követően lassan, két kézzel masszirozni kezdtem. Halkan sóhajtott párat. Lehuztam a nadrágját, de az alsót még rajta hagytam. Igy folytattam tovább a már erotikussá vált masszázst. Felizgatott a kezem alatt kerekedő, formás fenék tapintása. Perceken belül felforrósodót a levegő. Nem érdekelt milyen kínos lesz, muszáj volt megtennem.. Alattam a kedvesem már halkan szuszogott.
-Kicsim, most is fáj?
-Nem igy most jó. Ellazultam, folytasd csak.
Ha van kedved most hozzá, akkor akár…
-Nem vagy fáradt hozzá? Biztos akarod?
-Persze ha még van kedved.
Miután beleegyezett, még egy ideig masszíroztam, majd lehúztam a nadrágját. Gumit sajnos most nem tudtam huzni. Ovatosan bedugtam a benedvesített ujjamat, Mikor eléggé síkossá vált, pillanatra megtorpantam. Rájöttem, hogy buta ötlet lenne, ha ekkorára duzzadt férfiassággal hatolnák belé, akkor nem kicsit fájna szegényemnek.
-Mi baj? Én felkészültem.
-Cicám, attól tartok fájdalmas lehet. Rossz ötlet volt…
-Nyugalom, tudod, hogy jól birom. Ha már bennem van, addig nyomd, csak ameddig tudod.
-Hát rendben.
Miután az ujjaimat kihúztam, megemeltem magam. Az egyik kezemmel próbáltam támaszkodni, a másikkal megmarkoltam merev „szerszámomat” és amennyire tudtam bedugtam. Már szinte előre halottam, hogy fel fog nyögni, de nem tette. Már félig benne voltam, mikor arra kért, hogy mehet jobban. Miután teljesen be tudtam hatolni, még mélyebbre, végül hangot adott élvezetének. Fura, hogy egy ilyen törékeny ember, hogy bírja a fájdalmat. Miután betettem, teljes tömegemmel ránehezedtem, megmarkoltam a vállait, és úgy húztam fel-le magam rajta először lassú majd gyorsuló mozgásokkal. A párom hangosan élvezett szinte egymás után 3x. Ismét kihúztam belőle kemény ékességemet. A fenekébe markoltam és újra behatoltam. Megfogtam a csípőjét és merész alhasi mozgást végezve próbáltam folytatni. Egyre nehezebb volt kihuzni. Dehát az orovos szolt előre, hogy még jobban „megnő”.Sajnos ezzel nem kis fájdalmat, de nagy örömet okoztam a páromnak. Egyszer csak még kellemetlenebb érzés fogott el. Megtörtén t a merevedés, behatolás, és még sincs semmi.. úgymond „fehér anyag”. Nem sikerült elmennem. Egy hangosabb nyögés után a kedvesem kijelentette, hogy megvolt az 5. orgazmusa és mehetek még mélyebbre. Csodálkoztam, hogy amúgy is elég méretes most meg még inkább, mégis mélyebb benyomásra vágyik. Végülis megadtam neki. Aztán jött a nagy meglepetés, a fehér özön, és mintha be akarta volna pótolni azokat az alkalmakat, amikor nem jött mikor feleslegesen végeztem önkielégitést. Egyszer csak szolt a kedvesem, hogy ha menni készülök, csak hagyjam benne. Bár fura ötletnek tartottam, hogy folyjék „belőle” le a fenekén, de ha ez a kívánsága… Hatalmas nyögés és megannyi „férfias fehérség”, hetek óta először sikerült elélveznem. Mégha a partnerembe is, de hát ö kérte, hogy igy legyen. Másnap vettem csak észre, hogy a nemi szervem kezdi vissza nyerni eredeti méretét. Talán ez volt a baja? Ez kellet neki? Egy hatalmas orgazmus?