A tett tűzére jeget fú a szó

 Egy édes fiú, akit kimondhatatlanul szerettem. Nem csak fiatalkori fellángolás volt. Gyönyörű fekete hajú, barna szemű. Barátságos, fiucska. Nem ártott ö senkinek rövid élete alatt. Ő volt az egyetlen, akit gond nélkül szeretni mertem és tudtam. Nem fájt semmi, mikor vele voltam. Éveken át nem szűnt a szerelem közöttünk. Az érzelmeink őszinték voltak. De elvesztettem. Egy alkalommal mikor a nővére születésnapjára mentek az unokatestvérével, autóbalesetet szenvedtek. Egy kamion beléjük rohant frontálisan. A másik fiú sokáig korházban feküdt zúzódásokkal, komában, de túlélte.  Az én Dorian-am azonnal meghalt a helyszinen. Amikor megtudtam, el sem akartam hinni, nem birtam túltenni magam a dolgon, igazából az óta sem. Bár vele mentem volna, amikor hívott. Most nem fája ennyire. Elötte már ütötte el autó, de akkor csak a lábát törte. Sokáig mankóval járt, de én mellette voltam. Ápoltam és sokszor a sulit is kihagytam, hogy vele lehessek. Sajnos másodszorra nem kegyelmezett neki az Isten! Azóta sem merek senkit ugyanúgy szeretni, mert félek, hogy újra elveszi tőlem a kegyetlen sors azt, akit a legjobban szeretek. Abba viszont ezúttal belehalnék.