Köszönet egy bizonyos embernek a mesében látható rajzokért.

Hol volt. hol nem volt, volt egyszer egy vad, mogorva farkas herceg, kinek neve May.

Ez a farkas morcos volt, igazi magának való domináns hím. Még a saját testvérét azt a kedves Jacob kutyust sem szerette. Magányosan élt, ami meg is látszott a közérzetén.

Egy nap mikor a nagy New York erdőt járta, fura meglepetés érte. Egy fél pár cipő koppant fekete farkas buksiján. Mikor May hátra nézett egy félcipős, modortalan, piszkos róka kölyköt látott sárga szemei előtt. Sirona, mert így hívták, nagyot nevetett a pontos célzáson. A fiú hamar eliszkolt, de a farkas rohant utána, hogy elagyabugyálja. Mikor utolérte valami csoda történhetett. Talán egy nagydarab jég leesett a szívéről, vagy csak megsajnálta a fiút, de nem bántotta.

Felvitte farkas odvába, megetette, megmosdatta és kényelmes alvóhelyet biztosított neki.

-Ha meg akarsz rontani, gyorsan tedd, mert álmos vagyok és vár az utca.

A farkas dühösen nyakon csapta szegény rókafit, aki nagyot nyekkent.

-Dehogy rontalak, nem vagyok olyan. 

Évek óta első alkalom volt, hogy valakivel kedvesen is tudott bánni. A róka kölyökben már-már szinte magára ismert. Bár neki voltak nevelő farkas szülei, mert az igazi szülei csak Jacob tesóját tartották meg és őt nem. Ezért volt szomorú kölyök éve May-nek. Igaz a farkasok nem a valódi szülei voltak, de felnevelték, gondozták szeretettel. May herceghálás is volt, de a sok éve gyötrelem, kín megkeserítette a szívét ezért nem volt képes szeretni. Ezen a kölykön mégis megesett a szíve. Mikor haza vitte a hazájába sok. sok időt és türelmet fordított a kölyök nevelésére. Még ha csak pár évvel is volt idősebb nála, mégis farkas apjaként gondoskodott Sironáról. Nevelgette, tanította mindenre. Ez a modortalan, homeless rókafiú viszont a számtannál, helyesírásnál is fontosabbat tanult. Azt, hogy milyen jó is családban élni, még ha a falka tagjai mind-mind más fajból is állnak. Beilleszkedett és a farkas hercegnek köszönhetően szépen fejlődőt a modora is, ami persze a mai napig sem csiszolódott tökéletessé, de az édes rókafit mindenki így szereti. És May bármilyen nagy dolgokra is tanította a fiút, ő is tanult valamit tőle. A kölyök megtanította látni az emberekben a jót és szeretni. Ezért May is nyitottabb lett mások felé és elfogadja fajtársait és más állatokat is a hibáikkal. Igaz még mindig vannak dühkitörései, de amióta megérezte, milyen is, ha szeretve van rájött, hogy nem is olyan rossz az. Remélem tanulságos volt a történet, mert még ma is élnek, és még ha néha civakodnak is, a róka kölyök személyisége és őszintesége miatt hamar kibékülnek.